Jóga ászana mitológia – Hanumanasana

🌟 JÓGA ÁSZANA MITOLÓGIA 🌟
MAJOMKIRÁLY PÓZ /Hanumanasana/
MIT ERŐSÍT? ➡️ hódolat, hűség, lehetőségek
Élt egyszer egy Ráma nevű nagy herceg, aki az Úr Visnu megtestesülése volt. Egyszer Rámát arra kényszerítették, hogy tizennégy hosszú esztendőre száműzetésbe vonuljon az erdőbe. Vele ment felesége, Szítá és hűséges testvére, Laksmana. Mindannyian lemondtak a királyi életről, hogy száműzetésük idejére erdei remeteként éljenek.
Ott tartózkodása alatt Ráma felfedezte a majomlények egy kifinomult faját, amely nagy városokban élt az erdő közepén.
Ezek a majomemberek magukat Vánaráknak nevezték. A legnagyobb közöttük Hanumán volt, aki páratlan erővel, gyorsasággal és hűséggel rendelkezett. Valójában nem közönséges majomember volt, hanem a szélisten, Vaju fia, ezért volt akkora ereje és gyorsasága. Ő volt az első a Vánarák közül, akivel Ráma az erdőben barangolva találkozott, és azonnal szikra gyúlt közöttük. Olyan erős lelki kapocs alakult ki kettejük között, hogy amint találkoztak, Hanumán a szíve mélyén tudta, arra hivatott, hogy Rámát szolgálja és védje élete végéig.
Hűséget fogadott Rámának, aki ezt örömmel elfogadta, hiszen a köztük lévő szeretet kölcsönös volt.
Egyszer, amikor Ráma felesége, Szitá az erdőben sétált, a démonkirály Rávana elragadta őt és repülő szekerén elvitte, majd fogságba vetette távoli szigetországában, Lankában. Szitá nagyon kétségbeesett amiatt, hogy elszakadt Rámától.
Ráma is megrendült és kétségbeesett, és egy ideig vigasztalhatatlan volt. Aztán összeszedte magát, és Hanumán segítségével keresőcsapatot indított Szítá felkutatására. A Vánarák minden lépésnél Ráma mellett álltak. Három csoportra oszoltak: egy északra, egy keletre, egy pedig nyugatra indult. Hanumán felajánlotta, hogy a legnagyobb területet, a délit egyedül kutatja át, mivel látta, hogy senki nem tudna lépést tartani vele.
Teltek a hetek és a hónapok, míg végül a három keresőcsapat üres kézzel tért vissza. Eközben Hanumán elérte India déli csücskét, de ő sem bukkant Szitá nyomára. Tanácstalanul nézte az elötte húzódó, végtelennek tűnő tengert. Hanumán tudott Lanka szigetországáról, és tudta, hogy oda kell merészkednie, nem térhet vissza üres kézzel. Ám sehogyan sem tudta átszelni a tengert. Bárcsak lenne egy hajója!
Kételkedett benne, hogy képes lesz átkelni az óceánon, és teljesíteni a feladatát. Pedig hűséget fogadott szeretett Rámájának, tehát ki kell találnia valamit! A hatalmas Hanumán leült a tenger partjára, térdre borulva imába fogott, és isteni útmutatást kért az előtte álló lehetetlen feladathoz.
Hanumán nemcsak testileg volt erős, hanem jellemében is. A hit és az odaadás az erő igazi próbája. Imádkozott apjához, a szél istenéhez, és gyengéden összekulcsolt kézzel segítséget kért, hogy kapja meg mindazt a kegyelmet, amely csak az égből alászállhat. Hamarosan már tudta is, mit kell tennie. Összeszedte az erejét és minden hitét, miközben végig Ráma nevét kántálta. Aztán tett pár lépést hátrafelé, majd egy hatalmas ugrással a horizont felé vette az irányt. Hátsó lábával elrugaszkodott, miközben az első lábát a levegőbe döfte. Ebben az elnyújtott testtartásban, a gravitációval dacolva, a hit erejétől hajtva és a kegyelemtől fűtve átvetette magát a levegőn. A hatalmasat ugró majomnak így sikerült átkelnie a tengeren, és a hullámok fölött repülve Lanka szigetén földet érnie. Először is hálát adott az isteneknek, amiért segítettek neki felismerni képességeinek valódi korlátait, majd továbbindult, hogy megtalálja Szitát az udvari kertben. Szitá örömmel hallotta, hogy Ráma még mindig keresi őt, Hanumán pedig boldog volt, hogy teljesítette kötelességét, és hírt hozott Rámának szeretett Szítájáról.
Hanumán hitének, hűségének és bátorságának köszönhetően Ráma megtudta Szíta hollétét, hatalmas sereget állított fel, és hosszú, nehéz háborúval visszaszerezte felesége szabadságát.
Többek vagyunk annál, mint amennyinek hisszük magunkat, de kellő hittel és erőfeszítéssel kiaknázhatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket.
Hanumán ennek a felismerésnek a szimbóluma. Mint mindannyiunk, ő is hús-vér főemlős. És mégis, a hite és odaadása révén képes alárendelni állati ösztönét, hogy isteni státuszba kerüljön. Hanumán békés, csak szükség esetén alkalmaz erőt, hogy megvédje a veszélyeztetetteket.
Amikor ezt a pózt gyakorlod, jusson eszedbe Hanumán állhatatos odaadása, amely révén elnyerte a kegyelmet, hogy a lehetetlen lehetségessé váljon. 🕉️😇

Oszd meg másokkal is!

Megosztás Facebook-on
Scroll to Top