🌟 JÓGA ÁSZANA MITOLÓGIA 🌟 Hőspóz – vírászana

Hőspóz – vírászana

Mit erősít? belső tartás, erő, önmegtartóztatás

Egyszer az alakváltó bivalydémon, Mahisa, elfoglalta a mennyei trónt, és Indrát az istenekkel együtt kitaszította a paradicsomból, így egyszerű halandóként kellett vándorolniuk a földön. Az istenek megfosztva státusuktól, gazdagságuktól és az áldozatokból való részesedésüktől, a földön kóboroltak elkeseredetten, és azon töprengtek, mitévők legyenek. Indra, a mennydörgés istene a trónfosztott istenek kíséretét a nagy istenhez, Visnuhoz, a kozmikus Megőrzőhöz vitte, hogy tanácsot kérjen tőle. Mivel Visnu sem tudta, hogyan győzzék le a bölénydémont, elvezette őket Brahma, a Teremtő lakhelyére. A négyfejű nagyapa, Brahma megérkezésükkor kozmikus meditációjába merülve üldögélt. Miután felébresztették őt és elmondták neki, miért jöttek, az isten megvakarta a fejét, egy pillanatra elgondolkodott, majd azt javasolta, látogassák meg Sivát, a Pusztítót. Így hát Indra és az istenek teljes kísérete, Visnu és Brahma mindannyian elindultak Siva Himalájában lévő lakhelyére, és előadták panaszukat.

Mikor Siva meghallotta az istenek szorult helyzetét, felháborodott azon, hogy Mahisa bitorolni merészelte a mennyei trónt. Bosszúsan összevonta a szemöldökét az alakváltó démon vakmerőségét hallván, arca pedig eltorzult a dühtől. Mélyen összeráncolt homlokából tüzes fénysugár tört elő.

Erre Visnu és Brahma is felháborodott, ők is fényt bocsátottak ki, majd Indra és az istenek felháborodása nyomán is fénysugarak törtek elő. Az összes ragyogó sugárnyaláb egyetlen hatalmas, dühödten tomboló lángoszloppá állt össze, amely akkora volt, mint egy hegy. A kozmikus sugarak áthatoltak az égen, és szétsugároztak a szélrózsa minden irányában. A fény egy fenséges lénnyé olvadt össze. Az istenek szeme előtt egy ragyogó női alak bontakozott ki. Durga volt az, a nagy istennő, a létezés anyja.

Az egyes istenek által kibocsátott energiából a nagy istennő egy-egy testrésze alakult ki. Siva fényéből lett az arca, Jamáéból a haja, Visnuéból a karja. A holdisten lágy ragyogása formálta a mellét, Indra fényéből pedig a dereka kovácsolódott. A tűzisten fénye lett a szeme, a hajnalból és az alkonyatból formálódott a szemöldöke, a szélből pedig a füle. Így egyesült az ég isteneinek fénye, hogy megtestesítse az istennőt, a világegyetem anyját. Az istenek örültek az isteni Anya megjelenésének, mert tudták, hogy teljesíti kívánságaikat és visszaadja hatalmukat.

Az istenek ezután megkettőzték a fegyvereiket, hogy átadjanak egyet-egyet az istennőnek: Siva egy szigonyt, Visnu egy korongot és egy kagylót, Agni (a tűz istene) egy lándzsát, Váju (a szél istene) egy íjat és egy kimeríthetetlen tegezt. Visvakarman, az isteni mesterember fejszét és áthatolhatatlan páncélt készített neki. Jama (a halál istene) egy botot, Kála (az idő istene) egy kardot és egy ragyogó pajzsot, Varuna (a vizek istene) egy hurkot, a teremtő Brahma pedig imagyöngyöket adott neki. Még egy villámot is kapott Indrától (a viharok istenétől).

Szúrja, a napisten az istennő pórusaiba öntötte ragyogását, az égi óceánok pedig gyöngyöket, csodálatos ruhadarabokat, fülbevalókat, karkötőket, bokaláncokat és mindenféle ragyogó díszeket hoztak létre, köztük egy csodálatos lótuszt, amely az istennő számos kezének egyikét díszítette. A Himalája egy fenséges oroszlánt szánt az istennőnek, hogy azon lovagoljon. Így történt, hogy a kozmikus anya az istenek felháborodásának köszönhetően testet öltött, és az istenek a szükség órájában őt dicsőítették. A dicsőséges istennő elfogadta felajánlásaikat, és harcba indult. Hangos nevetését hallani lehetett az egész világon. Az istenek így kiáltottak fel: ,,Győzelem! Dzsája! Dzsája!”, miközben Durgá elindult, hogy visszahódítsa a mennyei trónt.

Előhívta saját seregeit, hogy megküzdjön Mahisa gonosz erőivel. Üvöltése betöltötte az eget, a föld megremegett, amikor a nagy csata elkezdődött. Kardok, lövedékek és nyilak repültek mindenfelé, ahogy a seregek összecsaptak a mezőn. Bár Mahisa hordái dárdákkal, kardokkal, hurkokkal, fejszékkel és mindenféle más fegyverrel harcoltak ellenük, a Deví erői győzedelmeskedtek, és a démoni erők vereséget szenvedtek. Ekkor Mahisa, a nagy bölénydémon lovagolt harcba, hogy magával a Devivel küzdjön meg. Óriási patái alatt megremegett a föld, félelmetes szarvaival pedig hegyeket hajított félre.

Hatalmas fújtatása megtöltötte a levegőt, farkával pedig vihart korbácsolt az óceánon. Hatalma nagy és rettenetes volt, a kiszorított istenek rettegve figyelték őt. Örült rohamot intézett az istennő felé. Az dühösen hurkot vetett rá, de ő oroszlánná változott, és elmenekült. Az asszony ekkor lefejezte az oroszlánt, de nem tudta megakadályozni, hogy az emberi alakjában, karddal a kezében tűnjön újra fel. Miközben az istennő nyilakkal lövöldözte, a démon elefánttá változott. Bár az istennő kardjával kettévágta őt, a démon ismét bivaly lett.

Az asszony már dühöngött a haragtól, de nem csüggedt. Égi főzetet ivott, szemei kivörösödtek, és újra meg újra felnevetett. A démon saját harsogásával válaszolt. Az istennő a főzettől megrészegülve így kiáltott fel:

– Bömbölj csak, bolond! Harsogásodat az istenek ujjongása fogja felváltani, amikor ott öllek meg, ahol állsz!

Ezekkel a szavakkal rávetette magát az alakváltó bölényre, a talpa alá szorította, és kardjával egyszer s mindenkorra lefejezte. Az istenek örvendeztek az istennő diadalán, aki elvégezte ezt a hatalmas feladatot, ami senki másnak nem sikerült volna. Mindegyikük szíve mélyéből dicsérte fenségét és hatalmát, és mélyen meghajoltak szívből jövő tiszteletükben. Az istennő dicséretüket viszonozva felajánlotta nekik áldását. Ők arra kérték, térjen vissza a jövőben, amikor ismét a segítségére lesz szükségük. Az istennő megígérte, majd eltűnt, miután visszaadta az istenek erejét.

Bár az indiai mitológia világában rengeteg hőstől meríthetünk ihletet, Durgá megtestesülésének története különösen megérinti az embert. A harmonikus együttműködésből fakadó női hatalom erejéről szól. Durgá az istenek kollektív felháborodásából ölt testet, miután pedig elvégezte a feladatát, eltűnik. Nem foglalja el a trónt, hanem őrzi azt az istenek számára. Ebben a pózban az ember nem úgy feszít, mint egy páva, hanem úgy ül, mint egy oroszlán, akinek nincs mit bizonyítania, érzi magában a szilárd erőt. A hőspózban kiegyenesíted a gerincedet, és befelé fordítod aktivitásodat. Úgy állsz vigyázzban, mint egy nagy harcos: kiegyensúlyozottan, erőteljesen és fegyelmezetten.